JULIDOCHROMIS
MARLIERI

A marlieri vékony (Németországban Schlank
Buntbarsch - vékony sügér), keskeny „torpedó”
alakú hal, mely testalkatával élve
akár órákig mozdulatlanul állni
párhuzamosan valami mellett, mint egy tükörkép,
majd villámgyorsan kilõ, vált irányt
és áll meg, néha szemmel nem is követhetõ.
Lehet ennél jobban demonstrálni, milyennek
kell lennie egy rablóhalnak?? Olyan, mint egy kis
torpedó, képes bármilyen síkkal
párhuzamosan úszni, akár hanyatt, vagy
tolatva, miközben leginkább egy úszó
kolibrire emlékeztet.

Forrás:
http://www.tomstanganyikans.com
Respect and Copyright: T. Leontis 2005
Hõmérséklet: 22-25 °C
Összkeménység: 14-18 NK
pH: 7.5-9
Max
Poll talált rá 1956-ban és a 60-as
években már divathalnak számított
a sügértartók körében Európa-szerte.
Mint említettem, a partmenti görgetegzóna
lakója, 5-30 méteres mélységben
a tó partjain szinte mindenhol megtalálható.
Életteréhez hasonlatosan nagyon sok búvóhelyet
igényel, természetes környezetében
ritkán, szinte csak táplálékszerzés
céljából merészkedik ki a biztonságot
adó sötétségbõl. Itt meg
kell említenem, hogy csak sötét háttér
elõtt viselkedik stresszmentesen és csak ott
dominálnak sötét foltjai, gyönyörû
azúrkéken irizáló hátuszony-vonalai
és citromsárga mellúszói.
Lehet
tartani társas akváriumban is, hiszen ha párban
áll fõleg fajtársainak üldözésével
van elfoglalva elsõsorban. A vízparaméterekkel
szembeni elvárásai sem mondhatóak túl
szigorúnak, bár az én tenyész-eredményemhez
nagyban hozzájárul az 1-2 hetente beütemezett
1/3-os vízcsere és a rendszeres húsadagolás
szigorúan változatos formában. Ha nem
változatosan etetünk, könnyen ráun
és határozottan értésünkre
adja (éhségsztrájk), hogy bizony mást
enne. Az én halaim minden este kapnak fehérszunyoglárvát
v vörösszúnyoglárvát v cyclopsot
v artémiát v daphniát, reggelente pedig
lemezeset, lehetõség szerint mindig másmilyent.
Állítólag a micro-granulátumra
is rá lehet szoktatni õket, bár nehézkes,
kis szájnyílásuk miatt könnyen
felsértheti azt.

Forrás:
http://www.unimati.dk/images/Julidochromis_Marlieri.jpg
Respect and Copyright: http://www.unimati.dk
A
kemény felületre ikrázók táborát
erõsíti, és bár a torpedósügéreket
félénk és toleráns halként
tartják számon, talán csak a marlieri
kivétel ez alól, hiszen nemének legdurvábbja,
territóriumát nagyon agresszíven védelmezi.
Territóriuma („fészke”- ha már
kolibri) lehet akár egy keskeny hasadék v.
sziklaüreg, mivel testalkata képessé
teszi bármilyen kis menedék felhasználásához,
szükség szerint csigaházba is beköltözik,
tenyésztõk általában lefordított
és az oldalán kifúrt virágcserépben
szaporítják, tehát bárhol leikrázik,
amirol azt hiszi, hogy meg tudja majd védeni. Saját
tapasztalat, hogy a virágcserepek v. sziklaüreg-utánzatok
közül azt részesíti elõnyben,
aminek csak 1 bejárata van !! (felesleges taglalni,
hogy miért)
A
torpedósügéreknél a nõstény
a domináns, míg 15cm-t is elérheti,
a hím max 12 cm-re nõ. Mindenhol lehet olvasni,
hogy monogám, a nõstény választ
magának hímet, mely kapcsolat akár
egy életre is szólhat. Ez majdnem teljesen
így van, bár az én halaim rácáfoltak,
az én nõstényem két hímet
tart !!! (bár ez csak saját tapasztalat) Emellett
túlzott stresszhatás következményeként
(pl 1 teljes akvárium-átrendezés) a
párok szét is mehetnek, ekkor lehet, hogy
a nõstény soha nem fogadja vissza párját,
esetleg késõbb másik hímet választ.
Függetlenül az én „hárememtõl”
mégis ajánlatos õket párban
tartani. Véleményem szerint célszerû
6-10db ivadékkal kezdeni feltétlenül
egy Julidochromis fajból és egy variánsból
(Magara, Halembe, Kala, Katili, Samazi, Kambwimba, Isanga,
Cape Tembwe, Katoto) elkerülendõ a hibridizációt.
Majd miután kialakul egy pár (mondhatnám:
egy nõstény olyan hímet választ,
amely elfogadja õt – mindig a nõ választ
) a többi halat, pontosabban fajtársait, ki
kell venni, mert a hím agresszíven elutasítja
a többi hímet (mint riválisokat), míg
a nõstény nem tesz különbséget:
vadul ûzi (akár halálra) a többi
nõstényt és hímet egyaránt
!! Ha kicsit elkéstünk a többi hal kimentésével,
ne essünk kétségbe, saját tapasztalat,
hogy ivadék korban akár az összes úszó
elvesztését is (majd visszanõ) túl
tudják élni … tehát sosem késõ
kivenni a félig halott harcosokat !!
Miután a torpedó-pár magára
maradt kezdõdhet az ikrázás. Miután
a hím kiválasztja a helyet, mind sûrûbben
közelít tolatva a nõstényhez a
farokuszonyát rázva, míg a fészekhez
nem csalja a nõstényt. Ott leikráznak,
majd mindketten agresszíven védik a helyet,
itt már nem kizárólag a fajtársakkal
szemben gorombák, egy halat sem engednek a családi
fészeknek még a közelébe sem.
Kezdetben 30-50, majd akár 100-120db (ez Sikó-Lukács
féle adat, nálam ilyenre nem került sor,
lehet hogy a korlátozott vörösszúnyoglárva-adagolás
miatt) 1.2mm körüli kékes-zöld ikrát
raknak, melyeket felváltva, még evés
közben is szigorúan õriznek. A viszonylag
nagy számú ikra ellenére mégiscsak
kevés ivadék (10-20%) éri meg a 2 hónapos
kort, ha nem vesszük ki az ikrákat külön
medencébe. (persze, ha bent maradnak, az a kevés
ivadék sokkal életképesebb lesz, ez
sokban hasonló a szájköltõ-tartók
„kiköpetés-vs.-nem” dilemmájához).
A torpedósügér gondos szülõ,
védi, óvja, késobb kísérgeti
ivadékait egészen ivarérésük
pillanatáig. Akkor, persze rendelkezésre álló
helytõl és búvóhelytõl
függõen, riválist látva bennük
megpróbálja területén kívülre
ûzni oket, ami akár sikerülhet is természetes
környezetben, ám nálunk komoly féket
jelenthet az akvárium üvegfala. Tapasztalatok
szerint két kifejlett Marlieri párnak egy
400L akvárium is kevésnek bizonyulhat !!

Forrás:
http://ib.berkeley.edu/labs/barlow/research.html
Respect and Copyright: George W. Barlow
Az
én „háremem” egy 112L-es akiban
él, ahol kényelmesen van helyük szaporodni,
de csak annyira, hogy más hal ezt már kényelmetlenül
sem tudja megtenni. Ezzel szemben meg kell itt említeni,
hogy 60L-ben is folyamatosan szaporodott nálam egy
tenyészpár, de hátfal és kellõ
búvóhely, sziklarengeteg nélkül
ritkán láttam õket, még enni
is csak félénken, pillanatokra bújtak
elõ.
Azt hiszem mindent elmeséltem, amit szerettem volna
és csak remélni tudom, hogy lesz aki kedvet
kap ehhez a is kolibrihez … Ha jó kezekben
van, könnyen az akvárium legnagyobb becsben
tartott dísze lehet !!
2007.02.07.
Tapasztalatai
alapján írta: Hidalgo, www.cichlids.hu
fórum
Szerkesztette: Bene 'TuTToBeNe' Zoltán
Egyéb forrás:
http://www.cichlid-forum.com/articles/j_marlieri.php
írta: Marc Elieson
Copyright
www.cichlids.hu 2004-2010, minden jog fenntartva!