PARAZITÁK

Paraziták,
baktériumok és egyéb lények
Véleményem és tapasztalatom alapján
ezek hiánya illetve kiirtásával újra
egy olyan tünet együttessel kerülnénk
szemben, amivel nem tudunk mit kezdeni.
Magyarul felborítjuk azt az egyensújt ami
megfelelõ körülmények között
nem okoz semmiféle problémát. Ezek
megléte valamilyen szinten egy természetes
egyensúj fenntartásáért felelnek.
A kutatási eszközök fejlõdésével
ezek felismerése egyre könnyeb és számuk
gyarapszik. Ezek egymásra hatásainak vizsgálata
egyelõre úgy vélem még nagyrészt
sötét terület. Tapasztalatom alapján
ezek kezelése tünet eggyütesek vagy már
kifejlõdött kórokozók elpusztítását
célozza meg.
Nem célom okosságokat leírni csak saját
tapasztalatokra kívánok hivatkozni: anno ezekkel
a problémákkal jómagam is szembesültem,
ami több esetben is rendesen érintett anyagilag.
A
mai napokra elmondhatom már évek óta
nemhasználok semmiféle csodaszert és
elhullásom sem volt. Egy-egy halam elvesztése
úgy vélem /éves szinten 1-2/ belefér
abba a rátába, amit a természet is
produkál. Ezek a tapasztalatok egyre inkább
megerõsítik bennem azt a tényt, ha
a természet álltál megalkotott egyensújba
belebabrálunk azzal csak, rontunk és rombolunk.
Ezt az egyensújt ha megpróbáljuk biztosítani
minden téren talán közelebb, kerülünk
megértésükhöz is. Ezért nehéz
tanácsot adni másoknak, mert nem azonosak
a körülmények iránymutató
dolgokat el lehet mondani és ezt mindenki saját
körülményeire kell, hogy lefordítsa,
illetve induljon el.
élosködõ (parazita)
az az élõlény, amely más fajú
élõ szervezeten (külsõ élõsködõ)
vagy szervezetben (gazdában, belsõ élõsködõ)
ideiglenesen v. állandóan tartózkodik
abból a célból, hogy táplálékát
megszerezze, abban fejlõdjön és esetleg
szaporodjon. Vannak növényi élõsködok
(fitoparaziták) és állati élõsködok
(zooparaziták). Az élõsködo és
gazdaszervezet viszonya: a legtöbb élõsködõ
csupán egyetlen állatfajban v. ennek legközelebbi
rokonaiban tud megtelepedni (gazdafajlagosság), mások
esetleg rendszertanilag távolabb álló
gazdákban is megtalálják életfeltételeiket;
jellemzõ az is, hogy az élõsködõk
általában a gazdának csak bizonyos
szöveteiben, szerveiben telepednek meg. Az élõsködõk
fõként táplálékelvonás,
erõmûvi behatás (pl. üreges szervekben
okozott eltömõdés, szövetroncsolás,
—>fekélyképzõdés),
toxikus hatás és gyulladás keltése
révén vannak a gazda kárára,
de sokszor csak akkor tudják a gazdát súlyosabban
károsítani, ha abban hajlamosító
tényezõk vannak (fiatalkor, ellenálló
képesség csökkenése). A gazdaszervezet
védekezõeroinek mozgósításával
(pl. agranulociták, a —>mononukleáris
fagocitarendszer segítségével és
ellenanyagok termelésével) igyekszik az élõsködõk
ellen hatni.
2005.05.12.
Írta:
márna, www.cichlids.hu fórum
Copyright
www.cichlids.hu 2004-2008, minden jog fenntartva!