A
TANGANYIKA TÓ
A Tanganyika-tó a három nagy tó egyike
Közép-Afrikában (3° 20' - 8°
48' dél és 29° 5' - 31° 15' kelet).
A világ második legnagyobb vizmennyiségû
tava a szibériai Bajkál-tó után.
A tóhoz 1859-ben az angol katonatiszt-földrajztudós,
Richard Burton jutott el elõször, majd 1860
és 1947 között rengeteg felfedezõút
indult. Közöttük a legnagyobb Leloup volt
(1946-1947), melyben Max Poll is részt vett. Az õ
felfedezéseik ma is alapjául szolgálnak
ismereteinknek a tóval kapcsolatban.
fotó forrás: www.fishhouse.nl
Elhelyezkedése
A
tó a Nagy Hasadékvölgy nyugati ágában
helyezkedik el egy hegyfalakkal határolt völgyben.
Afrika legnagyobb hasadéktava, felülete alapján
pedig a kontinens második legnagyobbja. Afrika legmélyebb
tava és legnagyobb édesvíz tárolója.
Kiterjedése észak-déli irányban
673 kilométer, átlagos szélessége
50 kilométer. Területe 32 892 négyzetkilométer,
partvonala 1828 kilométer, átlagos mélysége
570 méter, legnagyobb mélysége 1470
méter (az északi medencében). Hegyi
tónak számít hiszen a tengerszint feletti
magasága 773 méter. A tó átlagos
felületi hõmérséklete 25 °C
– általában 25-26 °C, de az esõs
évszakban a 29 °C-ot is elérheti. A víz
keménysége 10 és 18 nk között
változik, pH -ja 7.5 – 9.5 (átlag 8.4)
vezetõképessége pedig 550-600 mikroSiemens,
valamint 300-400 mg oldott ásványi anyagot
is tartalmaz. A nagy mélység és a tropikus
éghajlat (alacsony hõingás) miatt a
víztömegek keveredése a tóban
nagyon alacsony fokú, ami azt jelenti, hogy a mélyvíz
úgynevezett "fosszilis víz", ami
anoxikus, azaz kevés benne az oxigén: a Tanganyika-tó
200 m-nél mélyebb részein, a keveredés
hiányában egyáltalán nincs oxigén.
A világ legtisztább tava, a normális
látótávolság – a folyóbeömléseket
kivéve – 15-20 méter.
A tó vízgyujtõ területe mintegy
231 ezer négyzetkilométer. Két nagy
folyó ömlik bele és számos kisebb
folyó és patak, a fõ kifolyása
a Lukuga folyó, amely a Kongó folyó
vízgyujtõjéhez tartozik. A tavat körbevevõ
magas hegyek miatt a gyûjtoterület viszonylag
kicsi. A fõ befolyás a Ruzizi folyó
(északról, a Kivu-tóból) és
Tanzánia második legnagyobb folyója,
a Malagarasi folyó (keletrõl). A Malaragasi
a Tanganyika-tónál is öregebb, régebben
a Kongó folyóban folytatódott. A tavon
négy ország osztozik: Burundi, Kongói
Demokratikus Köztársaság (KDK), Tanzánia
és Zambia. A KDK a tó 45 %-át, Tanzánia
41 %-át birtokolja.
fotó forrás: www.fishhouse.nl
Említésre
érdemes, hogy a Tanganyika-tóban élõ
állatfajok háromnegyede endemikus. A 402 faj
169 genusba tartozik, ebbõl 57 nem és 293
faj endemikus (benszülött). Ezek az adatok azonban
változhatnak, hiszen a tó élõvilága
még nincs 100%-ban feltérképezve, ill.
folyamatosan fejlõdik, változik. Igen sajátos
a csigafaunája is, nagy részük szintén
bennszülött és feltunõen hasonlít
bizonyos tengeri fajokra, ill krétakori csigákra.
Hasonlóképpen egyedülállóan
sok a benne élõ rák és kagyló
is.
Élohelyei
Élõhelyei
biotópokra oszlanak, két fõ területe
van, a partmenti és a nyíltvízi terület.
Az akváriumokban általában a partmenti
élõhelyek halait tartjuk, a nyíltvízi
halakat a tó körül élõ emberek
élelemforrásként halásszák.
Három
fõbb övezetet különböztetünk
meg: sziklás, kavicsos, homokos. A tófeneket
a parttól számított kb. 10-20 méteres
távolságban szublitorális övezetet
nevezzük
fotó forrás: www.fishhouse.nl
Sziklás
litorális övezet: Kialakulása valószínûleg
a földlemezek mozgásának és vulkánok
tevékenységének köszönhetõ.
Másik tényezõ a vízszintnek
a sziklás parti részek magasságáig
való emelkedése. Ebben a zónában
a természet által véletlenszerûen
kialakított sziklás alakzatokat találunk,
melyek nagyon jól tagolt élõhelyet
biztosítanak a territóriummal rendelkezõ
fajok részére. Itt a gyengébb, üldözött
halak számtalan menedékhelyet találnak.
Ezt a zónát három részre osztják:
üledékes, üledékmentes, kavicsos.
Az üledékes rész 3 méter alatti
terület, ahol a sziklák még mindig algákkal
fedettek, de ez jóval gyengébb a felsõbb
rétegek algáinál. Ebben a rétegben
mindent karbonát réteg fed be. Az üledékben
leggazdagabb zónák közelében homokot
is találunk, amely a sziklák egy részét
is fedi. Az üledékmentes rész nagyon
hasonlít a sekély parti élettérhez,
amennyiben ez a rész 0,5-5 méter mélységig
terjed. Jellemzõ erre a rétegre, hogy 30–300
centiméter nagyságú kövek találhatók
itt, amelyek szikladarabokon fekszenek. A partvonal meredeken
lejt és a homok teljesen hiányzik. A víz
a homok hiánya miatt nagyon tiszta, ez kedvez az
algaképzõdésnek, ezért ezen
a területen nagy számban fordulnak elõ
a nagy testû algaevõk: Simochromis, Tropheus,
Petrochromis nemébõl. Táplálkozásukból
adódóan ezek a fajok 0,5–15 méterig
fordulnak elõ. A kialakult képzõdmények
repedéseiben, barlangjaiban találnak otthonra
a barlangban ikrázó fajok is: Neolamprologus,
Chalinochromis, Julidochromis fajok. Ezek a fajok viszonylag
kisseb testûek, mindannyiuk meghatározott területtel
rendelkezik, általában párban, néha
kisebb nagyobb csoportokban, de egyedül is elõfordulnak.
Rovarlárvákkal, apró rákokkal,
zooplanktonnal táplálkoznak, sõt egymás
ivadékait sem vetik meg. Nagyon kedvelt halcsalád
ebben az övezetben a fogaspontysügéreké
Cyprichromis mely itthon lazacsügérként
terjedt el (tévesen).
fotó forrás: www.fishhouse.nl
Kavicsos
övezet: ezt a zónát kisebb nagyobb kavicsokból
álló kõmezõként képzelhetjük
el. Mélysége 2–8 m, a napsugárzás
hatására a kövek fény felõli
oldalélén zöldesbarna alga képzõdik.
Halakban nagyon gazdag, köztük nagyon sok a fentebb
említett növényevõ is, de vannak
olyanok is, amelyek csak ebben az övezetben találhatóak
meg. Ezek a kisseb méretû fenékjáró
sügérek: Spathodus, Eretmodus, Tanganicodus.
Ezek a fajok felismerhetõek támaszkodó
mellúszójukról, alsó állású
szájukról és félig nyitott szájukban
mindig látható fogaikról. Megtalálhatóak
ebben az övezetben kisebb nagyobb barlangban ikrázó
rablóhalak Julidochromis, Chalinochromis, Neolamprologus.
Itt is találunk táplálékspecialistákat,
a csigaházakat összeroppantani képes
halakat pl. Neolamprologus Tretocephalus.
fotó forrás: www.fishhouse.nl
Homoki
övezet: Itt a víz már nem olyan tiszta
és fõleg az átmeneti övezetben
található növényzet, többnyire
valisneria és myriophillum. Ennek a résznek
a talaja finom szemcséjû homok, melyet a homokszemcsébõl
összetapadt lazább szerkezetû kövek
tarkítanak. A kõzetek közelében
él néhány barlangban ikrázó
faj, de sokkal jellemzõbbek, az un. homoki sügérek:
Callochromis, Xenotilapia, Cyatopharinx. Ezekre a halakra
jellemzõ a nagy szem, támaszkodó, rövid,
zömök mellúszó, csillámló
pikkelyeik, melyek a rejtõzködésben segítik
õket. Ezek a fajok nem feltunõ szinezetûek,
csak ritkán színesednek ki, mivel a tágas
homokpadokon a rejtõzködés hiánya
miatt jobban ki vannak téve a ragadozóhalak
és madarak támadásainak.
fotó forrás:
www.fishhouse.nl
A sziklás területekhez kapcsolódva a
lapos homokpadokon 10-30 méteres mélységben
élnek a csigasügerek kisebb-nagyobb telepeiken.
A homokzónák átalakulhatnak iszapzónává,
ez kétféle lehet: laza konzisztenciájú
lebegõ részecskékkel teli iszapréteg,
mely általában a folyótorkolatokban
található, vagy egy tömött állagú
iszapréteg, ahol csak néhány barlangásó
kistermetû halfaj él.
2007.02.02.
Írta:
MeZo www.cichlids.hu Fórum
Források:
Nagy Tamás - Tóth Csaba: A Tanganyika - tavi
sügerek I. (egy méltatlanul
mellõzött kiadvány)
Lukács László - Sinkó László:
A Tanganyika- és a Malawi-tó sügérvilága
http://www.ilec.or.jp/database/afr/afr-06.html
http://www.netipedia.com/index.php/Lake_Tanganyika
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tanganyika-t%C3%B3
